Lázár Károly:
A
MAGYAR KÖTŐIPAR HELYZETE
Előadás
a Kötőipari Szakemberek Nemzetközi Szövetsége 40. kongresszusán
Budapest,
2000. október 18.
A magyar kötőipar gyári méretekben a 19. sz. végén kezdett kialakulni, addig a magyar fogyasztóközönség igényeit teljes egészében importból fedezték. Az első jelentősebb kötöttárugyárat 1885-ben Vácott alapították; ennek a cégnek utóda, a Senior Váci Kötöttárugyár Rt. ma is működik. A Hódmezővásárhelyen 1889-ben alapított Kokron cég 1895-ben 2 fából készült „kötő-szövő széket” vásárolt, amelyek elvben azonosak a W. Lee által szerkesztett első kötőgéppel; ma az egyik a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona, a másik a budapesti Textil- és Ruhaipari Múzeumban látható. A 20. század tízes és húszas éveiben még számos további kötöttárugyár alakult, ezek között nem egy külföldön is ismertté vált (pl. a Selyem- és Gyapjúárugyár, amely Nagy-Britanniába, Hollandiába, a skandináv országokba, sőt még az USA-ba és Kanadába is szállított). Lényegében az ekkor alakult vállalatoknak az utódaiként jöttek létre a későbbi nagy kötöttárugyárak.
A II. világháborúban a magyar ipar és benne a kötőipar óriási károkat szenvedett. Több gyár teljesen vagy nagyrészt tönkrement, de jelentősen megrongálódott valamennyi üzem. A textilipar kapacitásának összesen mintegy egynegyede esett a háború áldozatául. A háború után a helyreállítás és a folyamatos termelés hamar megindult. Az 1948-1949. évi államosításokat követően a kis- és középüzemeket megszüntették vagy beolvasztották a nagyvállalatokba, amelyeket egy-egy termelési profilra hoztak létre. Számos átszervezés eredményeként a 80-as évtized végén Magyarországon, a kötőipari szakágazatba sorolva, 10 nagy állami kötöttárugyár működött. Ezeken kívül azonban a pamutiparhoz, a gyapjúiparhoz, a len-kenderiparhoz és a rövidáruiparhoz is tartozott olyan vállalat, amely jelentős méretű kötőüzemet működtetett, így az országban ténylegesen összesen mintegy 20 nagy kapacitású kötöttárugyár volt abban az időben. Ezek jelentős része több gyárteleppel rendelkezett (a 10 kötőiparhoz sorolt gyárnak összesen mintegy 60 termelő üzeme volt), így a kötöttárut termelő nagyobb üzemek összes száma mintegy 70-75-re tehető. Ehhez járultak a nagyobb kötöttárugyártó szövetkezetek és tanácsi vállalatok, szintén több telephellyel. Végül nem hanyagolható el a nagyszámú magánkisiparos és bedolgozó, akik egy vagy néhány kötőgéppel dolgoztak.
A kötőipar technológiai hagyományai következtében a kötöttárugyárak mind tekintélyes méretű konfekcióüzemekkel rendelkeztek, a kötödékben termelt kelmét általában saját üzemeikben dolgozták fel készáruvá. A több telephelyes vállalatoknál rendszerint a központi gyárban vagy a nagyobb ipari központokban lévő üzemekben voltak a kötödék, a konfekcióüzemeket pedig kisebb-nagyobb falvakba, kisvárosokba telepítették. A kötöttárugyárak közül csak néhánynak volt saját festő-kikészítőüzeme, ezek azonban bérmunkát végeztek a többi vállalat részére is.
Az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején végbement politikai és gazdasági átalakulás súlyos következményekkel járt a magyar textiliparra és benne a kötőiparra nézve. Az óriásvállalatok az új gazdasági környezetben nem bizonyultak életképeseknek. Az 1980-as években a kötőipar több jelentős beruházást, technológiai korszerűsítést hajtott végre, amelynek pénzügyi terheit a megváltozott piaci körülmények és a gazdasági környezet egyéb változásai miatt nem tudták elviselni és tönkrementek. Legnagyobb részük felszámolás alá került és teljesen felbomlott, a megmaradtak is erősen összezsugorodtak és meggyengültek. Helyüket azonban átvették a magánvállalkozások. A korábbi, szétesett nagyvállalatok helyén alakult kisebb termelő szervezeteket új tulajdonosaik szerencsés esetben sokkal racionálisabban képesek működtetni és sokan ma már arra is képesek, hogy a korábbi elavult termelő berendezéseket korszerűbbekre cseréljék. Ugyanakkor tanúi vagyunk annak is, hogy a tulajdonosváltozás nem mindig hozta meg a remélt sikert és a privatizált vállalat tönkrement, hogy - jobb esetben - felszámolás keretében újabb tulajdonos kezébe kerüljön, vagy - rosszabb esetben - teljesen eltűnjön a színről.
A politikai és gazdasági átalakulást követően a textil- és ruházati ipar termelése erősen visszaesett. A mélypontot 1992 jelentette, amikor a termelés mennyisége a textiliparban az 1985. évinek 40,4 %-át, ezen belül a kötőiparban mindössze 34,6 %-át, a ruházati iparban pedig 61,7 %-át tette ki. Azóta az adatok biztatóbban alakulnak, a textilipar 1999-ben az 1992. évi termelés 107,4 %-át, a ruházati ipar pedig 150,7 %-át produkálja. Míg a kötőipar 1990-ben még közel 19 ezer embert foglalkoztatott, ma már csak 8300-8500 embernek ad munkát.
A kötőipar privatizációja gyakorlatilag befejeződött. Az állami tulajdon már nem éri el a 4 %-ot, a cégek zöme belföldi magántulajdonosok kezében van (I. táblázat). Tisztán állami tulajdonú kötöttárugyár már nincs és ha egy-két helyen van is még állami tulajdonhányad, az a gyakorlatban elhanyagolható. A nagyobb üzemekben egyes esetekben privatizált vagy privatizálás előtt álló bankoknak van még számottevő érdekeltsége, a kisebb üzemek már teljesen magánkézben, sok esetben magánszemélyek tulajdonában vannak. Nem ritka a külföldiekkel közösen létrehozott vegyesvállalat sem. A külföldi tulajdonhányad (a jegyzett tőkéből való részesedésben mérve) a kötőiparban több mit 1/3 részt képvisel.
I.
táblázat
Tulajdonviszonyok
|
Textil- és ruházati ipar összesen% |
Kötőipar % |
Ipar összesen % |
Állami
tőke |
8,8 |
3,8 |
25,9 |
Belföldi
magántőke |
42,9 |
60,8 |
30,7 |
Külföldi
tőke |
48,3 |
35,4 |
43,4 |
Forrás:
KSH, Gazdasági Minisztérium
A
külföldi tőke beáramlását a kötőiparban - az érintett cégek esetében -
általában a műszaki színvonal javítása, a termékszerkezet korszerűsítése, a
gyártási kultúra emelése kísérte. A külföldi - főleg német, osztrák, amerikai -
tulajdonosok nagy mértékben modernizálták a gépállományt, olyan munka- és
munkaszervezési módszereket vezettek be, amelyek jelentősen javították ezekben
az üzemekben a termelékenységet, és saját meglévő piaci kapcsolataikkal
biztosították üzemeik exportlehetőségeit.
A
társas vállalkozások mellett igen sok egyéni vállalkozó is foglalkozik
valamilyen formában textil- és ruházati termékek gyártásával. Ez a kötöttáruk
gyártására is jellemző. Az 1998 végi állapotot mutató adatok a II. táblázatban
láthatók. A textil- és ruházati iparban működő vállalkozások zöme kis létszámú
üzem, amint azt a III. táblázat adatai mutatják.
II.
táblázat
|
Textíliák gyártása |
Textilruházati termékek gyártása |
Jogi személyiségű társaságok |
927 |
1261 |
Jogi személyiség nélküli társas
vállalkozások (betéti társaságok, gazdasági munkaközösségek) |
796 |
1376 |
Egyéni vállalkozók |
2260 |
5889 |
Forrás: KSH
III.
táblázat
Az alkalmazásban |
Textíliák gyártásával |
Ruházati termékek gyártásával |
állók létszáma |
foglalkozó vállalkozások száma |
|
1 - 5 fő |
335 |
280 |
6 - 10 fő |
99 |
73 |
11 - 20 fő |
90 |
94 |
21 - 50 fő |
116 |
131 |
51 - 300 fő |
125 |
168 |
301 - 1000 fő |
27 |
38 |
1000
fő felett |
5 |
5 |
Forrás: KSH
A ruházati cikkeket gyártó szakágazatok körében a kötőipar 1999-ben 5,4 %-ot képviselt (IV. táblázat).
IV. táblázat
A szakágazatok részaránya
a
ruházati iparon belül (1999)
Szakágazat |
Részarány (%) |
Textilipar |
42,5 |
Ruhaipar |
38,4 |
Bőr- és cipőipar |
19,1 |
Kötőipar |
5,4 |
Forrás:
Gazdasági Minisztérium
A kötőipar főbb termékeinek termelési adatait az V. táblázat foglalja össze, a termelés és az értékesítés adatai pedig a VI. táblázatban láthatók. Amint látható, a termékek 55-60 %-a exportra készül.
V.
táblázat
A kötőipar termelési adatai
Év |
Alsó kötöttáru, millió db |
Felső kötöttáru, millió db |
Harisnyanadrág, harisnya, zokni, millió db ill. pár |
Értékesítésre szánt kelme, millió m2 |
1990 |
31,1 |
18,8 |
78,6 |
66,3 |
1997 |
45,8 |
2,6 |
28,2 |
34,0 |
1998 |
42,8 |
2,3 |
16,3 |
23,0 |
Forrás: KSH
VI.
táblázat
Kötött kelmék és konfekcionált termékek termelése és
értékesítése (folyó áron, millió Ft)
|
1997 |
1998 |
Termelés |
15 632 |
18 154 |
Összes értékesítés |
15 521 |
17 999 |
ebből belföldi
értékesítés |
7 129 |
7 464 |
export |
8 392 |
10 535 |
Forrás: KSH
Minthogy
a vállalkozások zöme kis méretű, ennek megfelelően árbevételük szerinti
megoszlásukban is a viszonylag kisebb forgalmat lebonyolító cégek dominálnak: a
cégek csaknem 55 %-a 100 millió Ft alatti árbevétellel dolgozik és csak 15,4
%-uknak nagyobb az éves árbevétele 500 millió Ft-nál (VII. táblázat).
(1998. évi adatok)
Árbevétel (millió Ft) |
Textíliák és ruházati termékek gyártásával foglalkozó vállalkozások számaránya (%) |
100 alatt |
54,8 |
100 - 500 |
29,8 |
500 - 1000 |
8,1 |
1000 - 5000 |
6,8 |
5000 - 10 000 |
0,4 |
10 000 fölött |
0,1 |
Forrás: KSH
A Magyarországon gyártott kötöttáruk közel 60 %-a exportra készül. Jelentős részt képvisel az exportban az a kötöttáru-mennyiség, amelyet nagy áruházláncok Magyarországon gyártatnak és rajtuk keresztül jut el külföldre. A behozatalra ill. kivitelre vonatkozó jellemző adatokat a legfontosabb termékcsoportokra nézve a VIII. táblázat foglalja össze. Látható, hogy 1998-ban mind az import, mind az export mennyisége csaknem minden termékcsoportban növekedett az előző évihez képest (csak a csecsemőruházat jelent kivételt). A behozatal a kelmék, a sportruházati cikkek, a harisnyafélék és az öltözetkiegészítők körében meghaladta a kivitelt, a többi termékfajtánál az export nagyobb, mint az import.
A kötöttáru export elsősorban az Európai Unió tagországaiba (főleg Ausztriába, Belgiumba, Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Olaszországba, Svájcba) irányul. Az import részben ugyanezekből az országokból, azonkívül Csehországból, Fehéroroszországból, Indiából, Indonéziából, Kínából, Nagy-Britanniából, Szlovákiából, Thaiföldről, Törökországból származik.
A
ruházati ipar belkereskedelmi értékesítése a hivatalos statisztikák szerint az
utóbbi évtizedben fokozatosan csökken, részesedése a lakossági
összfogyasztásban 6 % körül van. A kötőipar is küzd azonban a fekete kereskedelem
konkurenciájával. A kötöttáruk esetében nagyon sok esetben nélkülözhetetlen
közszükségleti cikkekről van szó (alsóruházat, harisnyák, zoknik,
gyermekruházati cikkek stb.), amelyeknél a tényleges fogyasztás (darabban
mérve) valószínűleg nem csökken, akkor sem, ha a hivatalos statisztikák ennek
ellenkezőjére utalnak. Az emberek jelentős része ugyanis nem a statisztikákban
is feldolgozott hivatalos vásárlások keretében szerzi be ezeket a termékeket,
hanem a piacokon vagy kéz alatt veszi meg a sokszor ellenőrizhetetlen forrásból
származó és a hivatalos statisztikában biztosan nem regisztrált termékeket.
(Egyes becslések szerint a ruházati cikkek feketekereskedelme a forgalom
egyharmadát teszi ki, ezen belül az alsóruházaté 37 %, a felsőruházaté
30 %.) Meggyőződésünk, hogy valójában nem a naturáliában mért fogyasztás
csökken, hanem a vásárlóerő, amely az infláció következtében egyre dráguló
kötöttárut a teljesen legális forrásokból meg tudná venni.
VIII.
táblázat
Termék |
Behozatal
|
Kivitel
|
||
|
1997 |
1998 |
1997 |
1998 |
Kötött és hurkolt kelme,
m2 |
40 857 429 |
59 271 277 |
11 816 023 |
17 172 908 |
Felsőruházat kötött
vagy hurkolt anyagból, t |
3 698 |
4 169 |
5 460 |
8 024 |
Alsóruházat kötött
vagy hurkolt anyagból, t |
9 144 |
9 154 |
10 085 |
11 944 |
Csecsemőruházat kötött
vagy hurkolt anyagból, t |
364 |
283 |
560 |
424 |
Férfi-, fiú-, női és
leányka-sportruházat kötött vagy hurkolt anyagból, db |
2 465 815 |
3 204 309 |
1 419 699 |
2 344 792 |
Harisnyanadrág,
harisnya, zokni, t |
3 275 |
4 494 |
1 509 |
1 650 |
Kesztyű kötött vagy hurkolt
anyagból, pár |
3 207 064 |
4 722 093 |
7 057 986 |
9 946 955 |
Konfekcionált ruházati
kellék és tartozék kötött vagy hurkolt anyagból, t |
92 |
141 |
40 |
56 |
Forrás: export-import statisztikák
Az export tekintélyes része bérmunkából származik ugyan, de messze nem olyan mértékben, mint a textilruházati ipar esetében. A kötőipar exportjának a bérmunka 35-40 %-át teszi ki, a textilruházati iparban ez 90 % felett van. A kötőipar sajátos helyzetet foglal el a textiliparon belül a tekintetben, hogy a kötödék igen jelentős része konfekcióüzemmel is rendelkezik, azaz konfekcionált készárut bocsát ki. Így azok a tendenciák, amelyek a textilipart (legalábbis annak a kelmegyártással foglalkozó részét) ill. a textilruházati ipart (azaz a tisztán konfekcionálással foglalkozó iparágat) jellemzik, a kötőiparban keverednek, mind a lehetőségeket, mind a problémákat illetően. A kötőipar szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy sajátmaga állítja elő az alapanyagot (a kelmét), ezzel szemben a ruhaipar alapanyagainak (a szöveteknek) a hazai gyártása nagyon összeszűkült, ezeket főleg külföldről kell beszereznie. Az, hogy a kötőipar bérmunkavégzésre alkalmas, elsősorban alacsony bérszínvonala miatt van. A fejlett nyugat-európai országokban a bérköltségek hétszer-nyolcszor akkorák, mint Magyarországon. A kifizetett munkabérek alacsony volta ellenére azonban a bérek közterhei és az egyéb rezsiköltségek jóval magasabbak más kelet-európai országokhoz viszonyítva. Ezért számos magyar vagy Magyarországon működő külföldi tulajdonú kötöttárugyár már ma is jelentős mértékű bérmunkát végeztet közép- vagy kelet-európai országokban (Szlovákia, Románia, Ukrajna). Ez a tendencia ugyancsak erősödhet.
A
kötőipar nyersanyagait részben a hazai fonodák biztosítják, részben
importálják. A magyarországi fonaltermelés 1998-ban összesen 20,4 ezer tonnát
tett ki. Jelentős mennyiséget tesz ki a bérmunkához behozott fonal, amely kész
kötöttáru formájában kerül vissza a külföldi megrendelőhöz.
A
hazai gyapjútermelés korábban sem fedezte a hazai szükségleteket, sem
mennyiségi, sem minőségi szempontból, és ez az utóbbi években még vissza is
fejlődött. A gyapjú- és gyapjú típusú fonalak termelése az 1985. évi 24,7 ezer
tonnáról 1995-re 5,2 ezer tonnára esett vissza és azóta nagyjából ezen a
szinten van. Ennek a nagy részét főleg a keverékek teszik ki. Jelenleg úgy
látjuk, hogy a gyapjúfonó iparban ismét bizonyos fejlődés tapasztalható.
A
kötőipar pamut- és pamut típusú fonalainak tekintélyes részét szintén hazai
fonodák szállítják. Ezek termelése is erősen csökkent az utóbbi évtizedben:
1985-ben még 64,6 ezer tonna volt, 1995-ben már csak 20,6 ezer tonna. 1998-ban
14,1 ezer tonnát tett ki a tisztapamut-fonal termelés, a keverékfonalak
mennyiségét mintegy 4-5 ezer tonnára becsüljük.
Kötőipari célra mesterséges szálasanyagokat (poliamid filamentfonalat és poliakrilnitril szálat) Magyarországon az amerikai tulajdonban lévő Zoltek Rt. gyárt. Ezenkívül az országban jelentékeny fonalterjedelmesítő kapacitás van, ahol texturált poliamid és poliészter fonalakat állítanak elő. A szintetikus szálasanyagokból font fonalak, továbbá a hazai terjedelmesítésű szintetikus fonalak termelése 1998-ban 9,9 ezer tonnát, a 100 %-ban szintetikus szálakból, valamint a szintetikus szálakkal kevert fonalak össztermelése 18 ezer tonnát tett ki. A Zoltek Rt. akrilszál-gyártó kapacitása - a termékösszetételtől függően - évi 16-18 ezer tonna, poliamidselyem-gyártó kapacitása évi 3 ezer tonna. Ez az üzem egyébként kompozitok készítésének céljára szénszálakat is gyárt, és ebben a minőségben Európa egyik legnagyobb üzemének számít.
Amint
a textiliparban általában, a magyar kötőipar fonalimport-beszerzési forrása is
jelentős mértékben áthelyeződött Nyugat-Európáról Törökországba, a
Távol-Keletre, Indiára, Pakisztánra, Dél-Amerikára, bár sok esetben
nyugat-európai kereskedők bekapcsolásával. Az importbeszerzések felszabadítása
nagy versenyt jelent a hazai fonalgyártóknak. A behozatali vámok leépítése ill.
az Európai Unión kívüli országok esetében azok fenntartása meghatározó lesz a
beszerzési források alakításában.
A
fontosabb textilipari szálasanyagok és fonalak import adatait a IX. táblázat
foglalja össze.
|
1997 |
1998 |
Pamutszál fonás céljára |
22 096 |
17 857 |
Pamutfonal (varrócérna kivételével) |
10 629 |
15 301 |
Lenszál fonás céljára |
2 851 |
2 398 |
Lenfonal |
2 840 |
1 305 |
Kender fonás céljára |
743 |
488 |
Kenderfonal |
78 |
119 |
Jutafonal |
1 005 |
817 |
Cellulóz és szintetikus alapanyagú
mesterséges szálasanyagok fonalgyártás céljára |
12 378 |
12 986 |
Cellulóz és szintetikus alapanyagú
mesterséges szálasanyagokból készült fonalak |
17 882 |
21 468 |
Varrócérnák |
1 177 |
1 402 |
Forrás: import statisztikák
Magyarországon a textilgépgyártás nagyon korlátozott. A hazai vasalógép-gyártás az egyetlen olyan számottevő terület, ahol sikerült folytatni az elmúlt évtizedek hagyományait: a korábbi állami vállalatokból létrejött privatizált társaságok tovább viszik ezt a termelést, sőt sikeres magánvállalkozást is alapítottak ilyen berendezések előállítására. Viszonylag jelentős azonban az alkatrészgyártás, amelynek célja főleg a kisebb üzemek gépalkatrész-igényeinek kielégítése.
Az újonnan létrejött kötőipari vállalkozások eleinte részben a volt állami vállalatok leszerelt gépeit vásárolták meg, részben külföldről vásárolnak többnyire használt, de felújított gépeket. Ezek a használt gépek azonban még mindig korszerűbbek, mint a régi üzemek leszerelt gépei, így alkalmasak arra, hogy megközelítsék azokat a műszaki követelményeket, amelyeket a korszerű kötöttáruk gyártásánál ma már nem lehet nélkülözni. Tehetősebb vállalkozók emellett arra is képesek, hogy az adott időszak csúcstechnológiáját képviselő gépeket is importálják. Erre az utóbbi években már egyre több példa van. Ennek köszönhető, hogy számos kis és közepes nagyságú kötöde igényes exportpiacokon el tudja helyezni áruját.
A magyarországi kötőipar főleg síkkötött és síkhurkolt felsőruházat, körkötött felső- és alsóruházat, kötöttkesztyű, zokni, harisnyanadrág, valamint a lakástextíliák közül csipkék és függönyök gyártására rendezkedett be. A korábban igen jelentős lánchurkoló ipar sajnos nagyon visszafejlődött.
1999-ben a textilipar 7,3 milliárd Ft, ezen belül a kötőipar 338 millió Ft értékű beruházást hajtott végre. A ruhaipar beruházásainak értéke ugyanekkor 2,6 milliárd Ft-ot tett ki. A beruházások tekintetében 1997 és 1998 kiemelkedő év volt, ekkor több új üzem is létesült, főleg külföldi beruházók jóvoltából.
A
kötőipar egyik legnagyobb problémáját a festés-kikészítési technológia műszaki
elmaradottsága jelenti. Ennek fő oka az, hogy a rendkívül drága berendezések és
járulékos (pl. a környezetvédelmi követelményekből adódó) költségek miatt a berendezések
és üzemek korszerűsítése nem halad kielégítő ütemben. Ennek ellenére van
fejlődés ezen a téren is, hazai és külföldi beruházók jóvoltából, ami azért
nagyon lényeges, mert a kikészítés nem megfelelő színvonala hátráltatja
leginkább a jó minőségű áruk gyártását. A kelme jó színtartóságát,
mérettartását, szép felületét csak kiválóan felszerelt, szigorú technológiai
fegyelemmel dolgozó, nagy szakértelemmel vezetett festő-kikészítő üzemekben
lehet biztosítani. E követelményeknek csak nagyüzemek tudnak eleget tenni és
ezeknek is csak egy része rendelkezik azokkal az anyagi erőforrásokkal, hogy
újabb beruházásokkal korszerűsítse gépparkját és beszerezze a magasabb
követelményszintnek eleget tenni képes berendezéseket.
A magyarországi vállalkozásokban is egyre jobban terjed ma már az ISO 9000 szabványsorozat szerinti minőségirányítási rendszer ill. az Öko-Tex Standard 100 szerinti tanúsítás alkalmazása. Ez örvendetes folyamat, hiszen ezek nélkül ma már nem képzelhető el a versenyképesség tartós fenntartása.
A magyar kötőipar jelenleg körülbelül 8 ezer embert foglalkoztat, a tíz évvel ezelőttinek mintegy egyharmadát. A szétesett nagyiparból eltávozott szakemberek részben önállósították magukat és saját vállalkozásuk keretében folytatnak szintén kötőipari tevékenységet - és ehhez nem egyszer magukkal vitték korábbi üzemükből a szakmunkások és betanított munkások jobbik részét is -, mások teljesen más szakterületeken próbáltak meg érvényesülni. A megmaradt ill. újjászerveződött iparvállalatok szakember utánpótlását nagy mértékben megnehezíti a rendkívül alacsony bérszínvonal.
A KSH 1998. évi adatai szerint a kötőiparban a havi bruttó átlagkereset 43 219 Ft volt, amin belül a fizikai munkások 37 945 Ft-tal, a szellemi foglalkozásúak 80 918 Ft-tal szerepelnek. A kötőipar a feldolgozóiparon belül sajnos az egyik legrosszabbul fizetett szakágazat. Nem csoda, hogy még munkanélkülieket is nehéz sokszor erre a munkára bevonni.
A kötőiparban az anyagköltségek mintegy kétszeresét teszik ki a személyi jellegű költségeknek. Az ipar összességéhez viszonyítva a kötőiparban magas a személyi jellegű költségek aránya az összköltséghez viszonyítva, ami ennek a tevékenyégnek viszonylag magas munkaigényessége miatt van így (elsősorban a hozzá kapcsolódó konfekcionálási műveletek következtében).
Magyarországon elismerten és hagyományosan magas az oktatás színvonala. A textilipari szakmai oktatás szakközépiskolákban, a Budapesti Műszaki Főiskolán és a Budapesti Műszaki Egyetemen folyik, textil- és modelltervezőket a Magyar Iparművészeti Egyetemen képeznek. A felsőoktatási intézményekben egyúttal magas színvonalú kutatási munka is folyik. A kötőiparban rohamos műszaki fejlődésnek lehetünk tanúi. Terjednek a csúcstechnikát megtestesítő, magas fokon automatizált, számítógéppel vezérelt berendezések, ezek kezelése hozzáértést, műszaki és technológiai tudást igényel. Szükség van arra, hogy szakképzésünk ezzel a fejlődéssel lépést tartson. Iskolarendszerünk fejlesztése mellett azonban egyre inkább szükség van arra is, hogy a civil szervezetek (mint például a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület) által szervezett tanfolyamokon és magukban az üzemekben is részt vegyenek a szakemberek folyamatos továbbképzésekben az új technika és a vele járó új termelési módszerek minél alaposabb elsajátítására.
Az oktatás terén kiemelt szerepe van a nyelvoktatásnak, hiszen külföldi partnereinkkel csak így biztosítható a hatékony információcsere. Ugyanilyen fontos az informatikai oktatás is, hiszen ma már nélkülözhetetlen a számítógépek alkalmazása a gyakorlati életben.
* * *
Magyarország
törekvése, hogy tagja legyen az Európai Uniónak, igen nagy kihívást jelent az
ország kötőipara számára.
A
makrogazdasági környezet, a magyar és az uniós jogszabályok összehangolása, a
társadalombiztosítási és az adóterhek alakítása, a vámpolitika elsősorban a
kormányzat tevékenységén múlik és e tekintetben a vállalatok - és köztük a
kötőipari vállalkozások - legfeljebb kívánságaikat hangoztathatják és
érdekképviseleti szervezeteiken keresztül próbálhatják meg befolyásolni a
magasabb szinten hozott döntéseket. Nagyon
sok múlik azonban magukon a vállalatokon a tekintetben, hogy mit tesznek a
rendelkezésükre álló munkaerő minőségének javítása és az innováció sikere érdekében.
A kötőipari vállalkozók számára általában jól ismertek azok az elvárások, amelyeket az Európai Unióhoz való csatlakozás jelent. A kötőipar exportja - részben bérmunka formájában - már régen megteremtette a kapcsolatot a nyugat-európai üzletemberekkel. Ahhoz azonban, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni az egyre szigorúbbá váló követelményekhez, sokat kell tenniök maguknak a vállalkozóknak is. A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület, a Magyar Könnyűipari Szövetség, a kereskedelmi és iparkamarák és még több más szervezet igen sokat tesz azért, hogy felvilágosító munkával és különböző rendezvények, kiadványok sorával felkészítse a vállalkozókat ezekre a változásokra. Meggyőződésem, hogy az ezen a kongresszuson elhangzó előadások, a szünetekben és a gyárlátogatások alkalmával folytatott beszélgetések is hozzájárulnak ehhez.