Lázár Károly:

A MAGYAR KÖTŐIPAR HELYZETE

Előadás a Kötőipari Szakemberek Nemzetközi Szövetsége 40. kongresszusán

Budapest, 2000. október 18.

 

 

A vállalati szerkezet

A magyar kötőipar gyári méretekben a 19. sz. végén kezdett kialakulni, addig a magyar fogyasztóközönség igényeit teljes egészében importból fedezték. Az első jelentősebb kötöttárugyárat 1885-ben Vácott alapították; ennek a cégnek utóda, a Senior Váci Kötöttárugyár Rt. ma is működik. A Hódmezővásárhelyen 1889-ben alapított Kokron cég 1895-ben 2 fából készült „kötő-szövő széket” vásárolt, amelyek elvben azonosak a W. Lee által szerkesztett első kötőgéppel; ma az egyik a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdona, a másik a budapesti Textil- és Ruhaipari Múzeumban látható. A 20. század tízes és húszas éveiben még számos további kötöttárugyár alakult, ezek között nem egy külföldön is ismertté vált (pl. a Selyem- és Gyapjúárugyár, amely Nagy-Britanniába, Hollandiába, a skandináv országokba, sőt még az USA-ba és Kanadába is szállított). Lényegében az ekkor alakult vállalatoknak az utódaiként jöttek létre a későbbi nagy kötöttárugyárak.

A II. világháborúban a magyar ipar és benne a kötőipar óriási károkat szenvedett. Több gyár teljesen vagy nagyrészt tönkrement, de jelentősen megrongálódott valamennyi üzem. A textilipar kapacitásának összesen mintegy egynegyede esett a háború áldozatául. A háború után a helyreállítás és a folyamatos termelés hamar megindult. Az 1948-1949. évi államosításokat követően a kis- és középüzemeket megszüntették vagy beolvasztották a nagyvállalatokba, amelyeket egy-egy termelési profilra hoztak létre. Számos átszervezés eredményeként a 80-as évtized végén Magyarországon, a kötőipari szakágazatba sorolva, 10 nagy állami kötöttárugyár működött. Ezeken kívül azonban a pamutiparhoz, a gyapjúiparhoz, a len-kenderiparhoz és a rövidáruiparhoz is tartozott olyan vállalat, amely jelentős méretű kötőüzemet működtetett, így az országban ténylegesen összesen mintegy 20 nagy kapacitású kötöttárugyár volt abban az időben. Ezek jelentős része több gyárteleppel rendelkezett (a 10 kötőiparhoz sorolt gyárnak összesen mintegy 60 termelő üzeme volt), így a kötöttárut termelő nagyobb üzemek összes száma mintegy 70-75-re tehető. Ehhez járultak a nagyobb kötöttárugyártó szövetkezetek és tanácsi vállalatok, szintén több telephellyel. Végül nem hanyagolható el a nagyszámú magánkisiparos és bedolgozó, akik egy vagy néhány kötőgéppel dolgoztak.

A kötőipar technológiai hagyományai következtében a kötöttárugyárak mind tekintélyes méretű konfekcióüzemekkel rendelkeztek, a kötödékben termelt kelmét általában saját üzemeikben dolgozták fel készáruvá. A több telephelyes vállalatoknál rendszerint a központi gyárban vagy a nagyobb ipari központokban lévő üzemekben voltak a kötödék, a konfekcióüzemeket pedig kisebb-nagyobb falvakba, kisvárosokba telepítették. A kötöttárugyárak közül csak néhánynak volt saját festő-kikészítőüzeme, ezek azonban bérmunkát végeztek a többi vállalat részére is.

Az 1980-as évek végén, 1990-es évek elején végbement politikai és gazdasági átalakulás súlyos következményekkel járt a magyar textiliparra és benne a kötőiparra nézve. Az óriásvállalatok az új gazdasági környezetben nem bizonyultak életképeseknek. Az 1980-as években a kötőipar több jelentős beruházást, technológiai korszerűsítést hajtott végre, amelynek pénzügyi terheit a megváltozott piaci körülmények és a gazdasági környezet egyéb változásai miatt nem tudták elviselni és tönkrementek. Legnagyobb részük felszámolás alá került és teljesen felbomlott, a megmaradtak is erősen összezsugorodtak és meggyengültek. Helyüket azonban átvették a magánvállalkozások. A korábbi, szétesett nagyvállalatok helyén alakult kisebb termelő szervezeteket új tulajdonosaik szerencsés esetben sokkal racionálisabban képesek működtetni és sokan ma már arra is képesek, hogy a korábbi elavult termelő berendezéseket korszerűbbekre cseréljék. Ugyanakkor tanúi vagyunk annak is, hogy a tulajdonosváltozás nem mindig hozta meg a remélt sikert és a privatizált vállalat tönkrement, hogy - jobb esetben - felszámolás keretében újabb tulajdonos kezébe kerüljön, vagy - rosszabb esetben - teljesen eltűnjön a színről.

A politikai és gazdasági átalakulást követően a textil- és ruházati ipar termelése erősen visszaesett. A mélypontot 1992 jelentette, amikor a termelés mennyisége a textiliparban az 1985. évinek 40,4 %-át, ezen belül a kötőiparban mindössze 34,6 %-át, a ruházati iparban pedig 61,7 %-át tette ki. Azóta az adatok biztatóbban alakulnak, a textilipar 1999-ben az 1992. évi termelés 107,4 %-át, a ruházati ipar pedig 150,7 %-át produkálja. Míg a kötőipar 1990-ben még közel 19 ezer embert foglalkoztatott, ma már csak 8300-8500 embernek ad munkát.

A kötőipar privatizációja gyakorlatilag befejeződött. Az állami tulajdon már nem éri el a 4 %-ot, a cégek zöme belföldi magántulajdonosok kezében van (I. táblázat). Tisztán állami tulajdonú kötöttárugyár már nincs és ha egy-két helyen van is még állami tulajdonhányad, az a gyakorlatban elhanyagolható. A nagyobb üzemekben egyes esetekben privatizált vagy privatizálás előtt álló bankoknak van még számottevő érdekeltsége, a kisebb üzemek már teljesen magánkézben, sok esetben magánszemélyek tulajdonában vannak. Nem ritka a külföldiekkel közösen létrehozott vegyesvállalat sem. A külföldi tulajdonhányad (a jegyzett tőkéből való részesedésben mérve) a kötőiparban több mit 1/3 részt képvisel.

 

I. táblázat

Tulajdonviszonyok

 

Textil- és ruházati ipar összesen

%

Kötőipar

 

%

Ipar összesen

 

%

Állami tőke

8,8

3,8

25,9

Belföldi magántőke

42,9

60,8

30,7

Külföldi tőke

48,3

35,4

43,4

Forrás: KSH, Gazdasági Minisztérium

 

A külföldi tőke beáramlását a kötőiparban - az érintett cégek esetében - általában a műszaki színvonal javítása, a termékszerkezet korszerűsítése, a gyártási kultúra emelése kísérte. A külföldi - főleg német, osztrák, amerikai - tulajdonosok nagy mértékben modernizálták a gépállományt, olyan munka- és munkaszervezési módszereket vezettek be, amelyek jelentősen javították ezekben az üzemekben a termelékenységet, és saját meglévő piaci kapcsolataikkal biztosították üzemeik exportlehetőségeit.

A társas vállalkozások mellett igen sok egyéni vállalkozó is foglalkozik valamilyen formában textil- és ruházati termékek gyártásával. Ez a kötöttáruk gyártására is jellemző. Az 1998 végi állapotot mutató adatok a II. táblázatban láthatók. A textil- és ruházati iparban működő vállalkozások zöme kis létszámú üzem, amint azt a III. táblázat adatai mutatják.

 

II. táblázat

A vállalkozások típus szerinti megoszlása (1998. évi adatok)

 

Textíliák gyártása

Textilruházati termékek gyártása

Jogi személyiségű társaságok

927

1261

Jogi személyiség nélküli társas vállalkozások (betéti társaságok, gazdasági munkaközösségek)

 

796

 

1376

Egyéni vállalkozók

2260

5889

Forrás: KSH

 

III. táblázat

A vállalkozások megoszlása létszámuk arányában (1997. évi adatok)

Az alkalmazásban

Textíliák gyártásával

Ruházati termékek gyártásával

állók létszáma

foglalkozó vállalkozások száma

1 - 5

335

280

6 - 10

99

73

11 - 20

90

94

21 - 50

116

131

51 - 300

125

168

301 - 1000

27

38

1000 fő felett

5

5

Forrás: KSH

 

A kötőipar termelése

 

A ruházati cikkeket gyártó szakágazatok körében a kötőipar 1999-ben 5,4 %-ot képviselt (IV. táblázat).

 

IV. táblázat

A szakágazatok részaránya

a ruházati iparon belül (1999)

Szakágazat

Részarány (%)

Textilipar

42,5

Ruhaipar

38,4

Bőr- és cipőipar

19,1

Kötőipar

5,4

Forrás: Gazdasági Minisztérium

 

A kötőipar főbb termékeinek termelési adatait az V. táblázat foglalja össze, a termelés és az értékesítés adatai pedig a VI. táblázatban láthatók. Amint látható, a termékek 55-60 %-a exportra készül.

 

V. táblázat

A kötőipar termelési adatai

Év

Alsó

kötöttáru,

millió db

Felső kötöttáru,

millió db

Harisnyanadrág, harisnya, zokni,

millió db ill. pár

Értékesítésre szánt kelme,

millió m2

1990

31,1

18,8

78,6

66,3

1997

45,8

2,6

28,2

34,0

1998

42,8

2,3

16,3

23,0

Forrás: KSH

 

VI. táblázat

Kötött kelmék és konfekcionált termékek termelése és értékesítése (folyó áron, millió Ft)

 

1997

1998

Termelés

15 632

18 154

Összes értékesítés

15 521

17 999

ebből belföldi értékesítés

7 129

7 464

export

8 392

10 535

Forrás: KSH

 

Minthogy a vállalkozások zöme kis méretű, ennek megfelelően árbevételük szerinti megoszlásukban is a viszonylag kisebb forgalmat lebonyolító cégek dominálnak: a cégek csaknem 55 %-a 100 millió Ft alatti árbevétellel dolgozik és csak 15,4 %-uknak nagyobb az éves árbevétele 500 millió Ft-nál (VII. táblázat).

 

VII. táblázat

A vállalkozások megoszlása árbevételük arányában

(1998. évi adatok)

Árbevétel

(millió Ft)

Textíliák és ruházati termékek

gyártásával foglalkozó vállalkozások számaránya (%)

100 alatt

54,8

100 - 500

29,8

500 - 1000

8,1

1000 - 5000

6,8

5000 - 10 000

0,4

10 000 fölött

0,1

Forrás: KSH

 

A piaci helyzet

 

A Magyarországon gyártott kötöttáruk közel 60 %-a exportra készül. Jelentős részt képvisel az exportban az a kötöttáru-mennyiség, amelyet nagy áruházláncok Magyarországon gyártatnak és rajtuk keresztül jut el külföldre. A behozatalra ill. kivitelre vonatkozó jellemző adatokat a legfontosabb termékcsoportokra nézve a VIII. táblázat foglalja össze. Látható, hogy 1998-ban mind az import, mind az export mennyisége csaknem minden termékcsoportban növekedett az előző évihez képest (csak a csecsemőruházat jelent kivételt). A behozatal a kelmék, a sportruházati cikkek, a harisnyafélék és az öltözetkiegészítők körében meghaladta a kivitelt, a többi termékfajtánál az export nagyobb, mint az import.

A kötöttáru export elsősorban az Európai Unió tagországaiba (főleg Ausztriába, Belgiumba, Németországba, Franciaországba, Hollandiába, Olaszországba, Svájcba) irányul. Az import részben ugyanezekből az országokból, azonkívül Csehországból, Fehéroroszországból, Indiából, Indonéziából, Kínából, Nagy-Britanniából, Szlovákiából, Thaiföldről, Törökországból származik.

A ruházati ipar belkereskedelmi értékesítése a hivatalos statisztikák szerint az utóbbi évtizedben fokozatosan csökken, részesedése a lakossági összfogyasztásban 6 % körül van. A kötőipar is küzd azonban a fekete kereskedelem konkurenciájával. A kötöttáruk esetében nagyon sok esetben nélkülözhetetlen közszükségleti cikkekről van szó (alsóruházat, harisnyák, zoknik, gyermekruházati cikkek stb.), amelyeknél a tényleges fogyasztás (darabban mérve) valószínűleg nem csökken, akkor sem, ha a hivatalos statisztikák ennek ellenkezőjére utalnak. Az emberek jelentős része ugyanis nem a statisztikákban is feldolgozott hivatalos vásárlások keretében szerzi be ezeket a termékeket, hanem a piacokon vagy kéz alatt veszi meg a sokszor ellenőrizhetetlen forrásból származó és a hivatalos statisztikában biztosan nem regisztrált termékeket. (Egyes becslések szerint a ruházati cikkek feketekereskedelme a forgalom egyharmadát teszi ki, ezen belül az alsóruházaté 37 %, a felsőruházaté 30 %.) Meggyőződésünk, hogy valójában nem a naturáliában mért fogyasztás csökken, hanem a vásárlóerő, amely az infláció következtében egyre dráguló kötöttárut a teljesen legális forrásokból meg tudná venni.

 

VIII. táblázat

A kötöttáruk külkereskedelme

Termék

Behozatal

Kivitel

 

1997

1998

1997

1998

Kötött és hurkolt kelme, m2

40 857 429

59 271 277

11 816 023

17 172 908

Felsőruházat kötött vagy hurkolt anyagból, t

3 698

4 169

5 460

8 024

Alsóruházat kötött vagy hurkolt anyagból, t

9 144

9 154

10 085

11 944

Csecsemőruházat kötött vagy hurkolt anyagból, t

364

283

560

424

Férfi-, fiú-, női és leányka-sportruházat kötött vagy hurkolt anyagból, db

2 465 815

3 204 309

1 419 699

2 344 792

Harisnyanadrág, harisnya, zokni, t

3 275

4 494

1 509

1 650

Kesztyű kötött vagy hurkolt anyagból, pár

3 207 064

4 722 093

7 057 986

9 946 955

Konfekcionált ruházati kellék és tartozék kötött vagy hurkolt anyagból, t

92

141

40

56

Forrás: export-import statisztikák

 

Az export tekintélyes része bérmunkából származik ugyan, de messze nem olyan mértékben, mint a textilruházati ipar esetében. A kötőipar exportjának a bérmunka 35-40 %-át teszi ki, a textilruházati iparban ez 90 % felett van. A kötőipar sajátos helyzetet foglal el a textiliparon belül a tekintetben, hogy a kötödék igen jelentős része konfekcióüzemmel is rendelkezik, azaz konfekcionált készárut bocsát ki. Így azok a tendenciák, amelyek a textilipart (legalábbis annak a kelmegyártással foglalkozó részét) ill. a textilruházati ipart (azaz a tisztán konfekcionálással foglalkozó iparágat) jellemzik, a kötőiparban keverednek, mind a lehetőségeket, mind a problémákat illetően. A kötőipar szerencsés helyzetben van abból a szempontból, hogy sajátmaga állítja elő az alapanyagot (a kelmét), ezzel szemben a ruhaipar alapanyagainak (a szöveteknek) a hazai gyártása nagyon összeszűkült, ezeket főleg külföldről kell beszereznie. Az, hogy a kötőipar bérmunkavégzésre alkalmas, elsősorban alacsony bérszínvonala miatt van. A fejlett nyugat-európai országokban a bérköltségek hétszer-nyolcszor akkorák, mint Magyarországon. A kifizetett munkabérek alacsony volta ellenére azonban a bérek közterhei és az egyéb rezsiköltségek jóval magasabbak más kelet-európai országokhoz viszonyítva. Ezért számos magyar vagy Magyarországon működő külföldi tulajdonú kötöttárugyár már ma is jelentős mértékű bérmunkát végeztet közép- vagy kelet-európai országokban (Szlovákia, Románia, Ukrajna). Ez a tendencia ugyancsak erősödhet.

Nyersanyagellátás

A kötőipar nyersanyagait részben a hazai fonodák biztosítják, részben importálják. A magyarországi fonaltermelés 1998-ban összesen 20,4 ezer tonnát tett ki. Jelentős mennyiséget tesz ki a bérmunkához behozott fonal, amely kész kötöttáru formájában kerül vissza a külföldi megrendelőhöz.

A hazai gyapjútermelés korábban sem fedezte a hazai szükségleteket, sem mennyiségi, sem minőségi szempontból, és ez az utóbbi években még vissza is fejlődött. A gyapjú- és gyapjú típusú fonalak termelése az 1985. évi 24,7 ezer tonnáról 1995-re 5,2 ezer tonnára esett vissza és azóta nagyjából ezen a szinten van. Ennek a nagy részét főleg a keverékek teszik ki. Jelenleg úgy látjuk, hogy a gyapjúfonó iparban ismét bizonyos fejlődés tapasztalható.

A kötőipar pamut- és pamut típusú fonalainak tekintélyes részét szintén hazai fonodák szállítják. Ezek termelése is erősen csökkent az utóbbi évtizedben: 1985-ben még 64,6 ezer tonna volt, 1995-ben már csak 20,6 ezer tonna. 1998-ban 14,1 ezer tonnát tett ki a tisztapamut-fonal termelés, a keverékfonalak mennyiségét mintegy 4-5 ezer tonnára becsüljük.

Kötőipari célra mesterséges szálasanyagokat (poliamid filamentfonalat és poliakrilnitril szálat) Magyarországon az amerikai tulajdonban lévő Zoltek Rt. gyárt. Ezenkívül az országban jelentékeny fonalterjedelmesítő kapacitás van, ahol texturált poliamid és poliészter fonalakat állítanak elő. A szintetikus szálasanyagokból font fonalak, továbbá a hazai terjedelmesítésű szintetikus fonalak termelése 1998-ban 9,9 ezer tonnát, a 100 %-ban szintetikus szálakból, valamint a szintetikus szálakkal kevert fonalak össztermelése 18 ezer tonnát tett ki. A Zoltek Rt. akrilszál-gyártó kapacitása - a termékösszetételtől függően - évi 16-18 ezer tonna, poliamidselyem-gyártó kapacitása évi 3 ezer tonna. Ez az üzem egyébként kompozitok készítésének céljára szénszálakat is gyárt, és ebben a minőségben Európa egyik legnagyobb üzemének számít.

Amint a textiliparban általában, a magyar kötőipar fonalimport-beszerzési forrása is jelentős mértékben áthelyeződött Nyugat-Európáról Törökországba, a Távol-Keletre, Indiára, Pakisztánra, Dél-Amerikára, bár sok esetben nyugat-európai kereskedők bekapcsolásával. Az importbeszerzések felszabadítása nagy versenyt jelent a hazai fonalgyártóknak. A behozatali vámok leépítése ill. az Európai Unión kívüli országok esetében azok fenntartása meghatározó lesz a beszerzési források alakításában.

A fontosabb textilipari szálasanyagok és fonalak import adatait a IX. táblázat foglalja össze.

 

IX. táblázat

Szálasanyag- és fonalimport (tonnában)

 

1997

1998

Pamutszál fonás céljára

22 096

17 857

Pamutfonal (varrócérna kivételével)

10 629

15 301

Lenszál fonás céljára

2 851

2 398

Lenfonal

2 840

1 305

Kender fonás céljára

743

488

Kenderfonal

78

119

Jutafonal

1 005

817

Cellulóz és szintetikus alapanyagú mesterséges szálasanyagok fonalgyártás céljára

12 378

12 986

Cellulóz és szintetikus alapanyagú mesterséges szálasanyagokból készült fonalak

17 882

21 468

Varrócérnák

1 177

1 402

Forrás: import statisztikák

 

Műszaki színvonal

Magyarországon a textilgépgyártás nagyon korlátozott. A hazai vasalógép-gyártás az egyetlen olyan számottevő terület, ahol sikerült folytatni az elmúlt évtizedek hagyományait: a korábbi állami vállalatokból létrejött privatizált társaságok tovább viszik ezt a termelést, sőt sikeres magánvállalkozást is alapítottak ilyen berendezések előállítására. Viszonylag jelentős azonban az alkatrészgyártás, amelynek célja főleg a kisebb üzemek gépalkatrész-igényeinek kielégítése.

Az újonnan létrejött kötőipari vállalkozások eleinte részben a volt állami vállalatok leszerelt gépeit vásárolták meg, részben külföldről vásárolnak többnyire használt, de felújított gépeket. Ezek a használt gépek azonban még mindig korszerűbbek, mint a régi üzemek leszerelt gépei, így alkalmasak arra, hogy megközelítsék azokat a műszaki követelményeket, amelyeket a korszerű kötöttáruk gyártásánál ma már nem lehet nélkülözni. Tehetősebb vállalkozók emellett arra is képesek, hogy az adott időszak csúcstechnológiáját képviselő gépeket is importálják. Erre az utóbbi években már egyre több példa van. Ennek köszönhető, hogy számos kis és közepes nagyságú kötöde igényes exportpiacokon el tudja helyezni áruját.

A magyarországi kötőipar főleg síkkötött és síkhurkolt felsőruházat, körkötött felső- és alsóruházat, kötöttkesztyű, zokni, harisnyanadrág, valamint a lakástextíliák közül csipkék és függönyök gyártására rendezkedett be. A korábban igen jelentős lánchurkoló ipar sajnos nagyon visszafejlődött.

1999-ben a textilipar 7,3 milliárd Ft, ezen belül a kötőipar 338 millió Ft értékű beruházást hajtott végre. A ruhaipar beruházásainak értéke ugyanekkor 2,6 milliárd Ft-ot tett ki. A beruházások tekintetében 1997 és 1998 kiemelkedő év volt, ekkor több új üzem is létesült, főleg külföldi beruházók jóvoltából.

A kötőipar egyik legnagyobb problémáját a festés-kikészítési technológia műszaki elmaradottsága jelenti. Ennek fő oka az, hogy a rendkívül drága berendezések és járulékos (pl. a környezetvédelmi követelményekből adódó) költségek miatt a berendezések és üzemek korszerűsítése nem halad kielégítő ütemben. Ennek ellenére van fejlődés ezen a téren is, hazai és külföldi beruházók jóvoltából, ami azért nagyon lényeges, mert a kikészítés nem megfelelő színvonala hátráltatja leginkább a jó minőségű áruk gyártását. A kelme jó színtartóságát, mérettartását, szép felületét csak kiválóan felszerelt, szigorú technológiai fegyelemmel dolgozó, nagy szakértelemmel vezetett festő-kikészítő üzemekben lehet biztosítani. E követelményeknek csak nagyüzemek tudnak eleget tenni és ezeknek is csak egy része rendelkezik azokkal az anyagi erőforrásokkal, hogy újabb beruházásokkal korszerűsítse gépparkját és beszerezze a magasabb követelményszintnek eleget tenni képes berendezéseket.

A magyarországi vállalkozásokban is egyre jobban terjed ma már az ISO 9000 szabványsorozat szerinti minőségirányítási rendszer ill. az Öko-Tex Standard 100 szerinti tanúsítás alkalmazása. Ez örvendetes folyamat, hiszen ezek nélkül ma már nem képzelhető el a versenyképesség tartós fenntartása.

A munkaerő-helyzet

A magyar kötőipar jelenleg körülbelül 8 ezer embert foglalkoztat, a tíz évvel ezelőttinek mintegy egyharmadát. A szétesett nagyiparból eltávozott szakemberek részben önállósították magukat és saját vállalkozásuk keretében folytatnak szintén kötőipari tevékenységet - és ehhez nem egyszer magukkal vitték korábbi üzemükből a szakmunkások és betanított munkások jobbik részét is -, mások teljesen más szakterületeken próbáltak meg érvényesülni. A megmaradt ill. újjászerveződött iparvállalatok szakember utánpótlását nagy mértékben megnehezíti a rendkívül alacsony bérszínvonal.

A KSH 1998. évi adatai szerint a kötőiparban a havi bruttó átlagkereset 43 219 Ft volt, amin belül a fizikai munkások 37 945 Ft-tal, a szellemi foglalkozásúak 80 918 Ft-tal szerepelnek. A kötőipar a feldolgozóiparon belül sajnos az egyik legrosszabbul fizetett szakágazat. Nem csoda, hogy még munkanélkülieket is nehéz sokszor erre a munkára bevonni.

A kötőiparban az anyagköltségek mintegy kétszeresét teszik ki a személyi jellegű költségeknek. Az ipar összességéhez viszonyítva a kötőiparban magas a személyi jellegű költségek aránya az összköltséghez viszonyítva, ami ennek a tevékenyégnek viszonylag magas munkaigényessége miatt van így (elsősorban a hozzá kapcsolódó konfekcionálási műveletek következtében).

Magyarországon elismerten és hagyományosan magas az oktatás színvonala. A textilipari szakmai oktatás szakközépiskolákban, a Budapesti Műszaki Főiskolán és a Budapesti Műszaki Egyetemen folyik, textil- és modelltervezőket a Magyar Iparművészeti Egyetemen képeznek. A felsőoktatási intézményekben egyúttal magas színvonalú kutatási munka is folyik. A kötőiparban rohamos műszaki fejlődésnek lehetünk tanúi. Terjednek a csúcstechnikát megtestesítő, magas fokon automatizált, számítógéppel vezérelt berendezések, ezek kezelése hozzáértést, műszaki és technológiai tudást igényel. Szükség van arra, hogy szakképzésünk ezzel a fejlődéssel lépést tartson. Iskolarendszerünk fejlesztése mellett azonban egyre inkább szükség van arra is, hogy a civil szervezetek (mint például a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület) által szervezett tanfolyamokon és magukban az üzemekben is részt vegyenek a szakemberek folyamatos továbbképzésekben az új technika és a vele járó új termelési módszerek minél alaposabb elsajátítására.

Az oktatás terén kiemelt szerepe van a nyelvoktatásnak, hiszen külföldi partnereinkkel csak így biztosítható a hatékony információcsere. Ugyanilyen fontos az informatikai oktatás is, hiszen ma már nélkülözhetetlen a számítógépek alkalmazása a gyakorlati életben.

 

* * *

Magyarország törekvése, hogy tagja legyen az Európai Uniónak, igen nagy kihívást jelent az ország kötőipara számára.

A makrogazdasági környezet, a magyar és az uniós jogszabályok összehangolása, a társadalombiztosítási és az adóterhek alakítása, a vámpolitika elsősorban a kormányzat tevékenységén múlik és e tekintetben a vállalatok - és köztük a kötőipari vállalkozások - legfeljebb kívánságaikat hangoztathatják és érdekképviseleti szervezeteiken keresztül próbálhatják meg befolyásolni a magasabb szinten hozott döntéseket. Nagyon sok múlik azonban magukon a vállalatokon a tekintetben, hogy mit tesznek a rendelkezésükre álló munkaerő minőségének javítása és az innováció sikere érdekében.

A kötőipari vállalkozók számára általában jól ismertek azok az elvárások, amelyeket az Európai Unióhoz való csatlakozás jelent. A kötőipar exportja - részben bérmunka formájában - már régen megteremtette a kapcsolatot a nyugat-európai üzletemberekkel. Ahhoz azonban, hogy jobban tudjanak alkalmazkodni az egyre szigorúbbá váló követelményekhez, sokat kell tenniök maguknak a vállalkozóknak is. A Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület, a Magyar Könnyűipari Szövetség, a kereskedelmi és iparkamarák és még több más szervezet igen sokat tesz azért, hogy felvilágosító munkával és különböző rendezvények, kiadványok sorával felkészítse a vállalkozókat ezekre a változásokra. Meggyőződésem, hogy az ezen a kongresszuson elhangzó előadások, a szünetekben és a gyárlátogatások alkalmával folytatott beszélgetések is hozzájárulnak ehhez.